• Református templom
  • Katolikus templom
  • Óvoda
  • Általános Iskola
  • Világháborús emlékmű
  • Posta
  • Községháza
  • Egészségház
  • Játszótér
  • Kultúrház
  • Artézi kút
  • Sportöltöző
  • Ravatalozó

elelmiszerbank_logo

Kajászót a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja!

Dátum
2012. február 23., csütörtök
Köszöntő
Az oldal nyelvezete




Címlap Története


Kajászó Története

Fekvése

Budapesttől 35 kilométerre délnyugatra fekszik, körülbelül félúton a főváros és Székesfehérvár között, a Váli-völgyben, az M7-es autópályától 2 kilométerre.

A település nevének eredete

A római birodalmat keletről megtámadó hunok a mai Százhalombatta térségénél keltek át a Dunán, és jelentős ütközet zajlott a közeli Tárnok-völgyben. Az ütközetben a hun Keve vezér is elesett, akit a monda szerint itt temettek el. Egyes források szerint maga Attila vezér is itt nyugszik.

A település neve is innen eredeztethető: eredetileg Keveháza, majd Keveaszó, (Cuwe azoa, Keueozou), később Keazó, végül mai kiejtéssel Kajászó lett. Kajászón azonban továbbra is őrzik Keve emlékét: a helyi termelőszövetkezet neve Keve Rt, a sportegyesületé pedig Keve SC.

A falu védőszentje, Szent Péter után a település neve 1491-től Kajászószentpéter, amelyet a kommunista uralom idején a Belügyminisztérium 1950-ben Kajászóra rövidített.

Története

Kajászó igen ősi település: az ásatások tanúsága szerint már Krisztus előtt 1600 körül lakott volt. A Római Birodalom idején Pannónia provincia egyik településeként szintén lakott volt, amit római kori villamaradványok bizonyítanak. Korabeli római nevét nem ismerjük.

A török hódoltság vége felé, 1686-ra a sorozatos fosztogatások nyomán Kajászó teljesen elnéptelenedett, és csak 1710 tájékán igyekeztek újratelepíteni a földbirtokosok.

A napóleoni háborúk idején a magyar területek jelentősége megnőtt: a birodalom részéről egyre nagyobb volt az igény a mezőgazdasági termékekre, állatokra. A település örvendetes fellendülésnek indult: a falu szinte teljesen újjáépült, felvirágzott.

Ettől fogva az I. világháborúig a fejlődés kiegyensúlyozott, szinte töretlen. A világháborúban szinte minden családnak volt halottja: később emlékművet emeltek a hősi halottak tiszteletére.

A két világháború között Kajászó ismét felvirágzik: főként a tejtermelés, hiszen a közeli Budapest hatalmas felvevőpiac. A gazdák megerősödnek: szövetkezetet hoznak létre, tejbegyűjtő állomást építenek. A község a szarvasmarha-tartásban országos hírnévre tett szert.

A II. világháború során a frontvonal többször átvonul Kajászón oda-vissza, és a pusztulás ennek megfelelően óriási: alig maradt ép ház, élő állat, élelmiszer a faluban.

A kommunizmus évei alatt a téeszesítésnek esik áldozatul a két háború közötti tevékeny időszak összes eredménye. Kajászó az országos fejlesztésekből többnyire kimarad, a közművesítés is nagyon sokára kezdődik meg.

Kajászó ma

Ma a község ismét fejlődésnek indult. A lakosság lélekszáma folyamatosan növekszik. A településen komoly beruházások és fejlesztések valósultak meg az 1990-es és 2000-es években. Most már minden közmű jelen van: víz, villany, gáz, csatorna, szélessávú Internet. 2003-ban megtörtént a felszínivíz-elvezetés teljes kiépítése is.

2007-ben került át az Ercsi kistérségből a Bicskei kistérségbe.

Kajászón több vállalkozás, cég megtelepedett, zöldmezős beruházást hajtva végre.

A település környéke tereplovaglásra kiváló lehetőségeket biztosít. Az autópálya közelsége, a változatos, ám szelíd domborzat, a lovak számára kiváló talajminőség, a főváros "budai oldalához" a legközelebbi nagykiterjedésű, lovaglásra alkalmas területet méltán csalogatja a lovassport hódolóit.

A 2007/2008-as focibajnokságot megnyerte az ifjúsági csapat.